Bemutatkozás
OM: 201783

Intézményünk, a Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hajdú-Bihar vármegyében, Egyeken, a Hortobágy nyugati kapujában működő, többcélú, közös igazgatású katolikus intézmény. 2012 szeptemberétől a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működik, 2015-től viseli a lengyel származású Kenty Szent János apostol nevét. Intézményünk fejlődésének egyik fontos állomása a bölcsődei egység létrehozása, amely 2020. szeptember 1-jén kezdte meg működését.
Bölcsődénk két csoportban, 24 férőhellyel fogadja a 20 hetes-3 éves gyermekeket. Óvodánk kilenc csoporttal, két épületben működik. Az iskola az 1-8. évfolyamon biztosítja a gyermekek nevelését-oktatását, amelyhez az alapfokú művészeti iskola sokszínű művészeti képzése kapcsolódik. Így intézményünk a kisgyermekkortól az általános iskolai évek végéig, egymásra épülő nevelési-oktatási környezetben kíséri a gyermekeket.
Pedagógiai munkánk középpontjában a gyermek személyisége, fejlődése és értékeinek kibontakoztatása áll. Katolikus intézményként a tudás átadását a keresztény értékrenddel kapcsoljuk össze. A szeretet, az együttérzés, az egymásra figyelés, a segítőkészség, a tisztelet, a felelősségvállalás és a közösséghez tartozás olyan értékek, amelyek a bölcsődétől az iskoláig végig kísérik nevelő-oktató munkánkat. Célunk olyan fiatalok nevelése, akik rendelkeznek a továbbtanuláshoz és az önálló élethez szükséges tudással, kompetenciákkal, ugyanakkor értékrendjükben biztos kapaszkodókkal rendelkeznek.
Általános iskolánkban a korszerű, gyermekközpontú és differenciált oktatás mellett kiemelt figyelmet fordítunk a személyiség- és közösségfejlesztésre. Fontos feladatunk a tehetségek felismerése és kibontakoztatása, ugyanakkor különösen nagy hangsúlyt kap a tanulási nehézségekkel küzdő, sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel élő, valamint szociális hátrányokkal érkező tanulók támogatása. A Pedagógiai Program az integrált nevelést, a hátránykompenzációt, a felzárkóztatást és a képességek kibontakoztatását egymást kiegészítő feladatként kezeli.
Az iskolai közösségben fontosnak tartjuk, hogy a tanulók ne csupán résztvevői, hanem alakítói is legyenek az iskolai életnek. A diákönkormányzaton keresztül lehetőséget kapnak véleményük megfogalmazására, javaslataik előterjesztésére és a közösségi feladatok vállalására. A Házirend a jogok és kötelességek egyensúlyára, a felelős magatartásra, az egymás iránti tiszteletre és az iskolai közösség értékeinek védelmére épül.
Kiemelt szerepet kap a digitális kultúra, a művészeti nevelés, a közösségi programok és a környezettudatosság. Az AMI révén a tanulók számára a zenei és művészeti önkifejezés, az együttműködés és a színpadi szereplés lehetősége is biztosított. A tanulmányi munka mellett fontosnak tartjuk a versenyeken, kulturális rendezvényeken és közösségi programokban való részvételt.
Intézményünk szoros kapcsolatot ápol a családokkal, az egyházközséggel, a település intézményeivel és civil közösségeivel. Hagyományaink között egyaránt jelen vannak az egyházi és nemzeti ünnepek, az adventi és húsvéti programok, a kulturális rendezvények, valamint a közösséget erősítő események.
Jövőnket a hagyományok megőrzése és a folyamatos szakmai megújulás határozza meg. Olyan katolikus intézményt kívánunk építeni, ahol a gyermekek biztonságos, elfogadó közösségben fejlődhetnek, kibontakoztathatják tehetségüket, leküzdhetik hátrányaikat, és megtapasztalhatják, hogy a tudás, a hit, a közösség és a szolgálat egymást erősítő értékek.
Bemutatkozás | Szent János Katolikus Bölcsőde,