Hat-KP-1-2025/1-000277 # 2.
Határtalan élmények Erdélyben - Útinapló
Időpont: 2026. július 13-17.
1. nap - Történelem, természet és a só birodalma
Korán reggel indultunk útnak, izgatottan várva az előttünk álló erdélyi kalandokat. Első megállónk a Király-hágó volt, ahol felidéztük a történelmi Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség múltját.
Ezután Kolozsvár következett, ahol megcsodáltuk a város történelmi belvárosát. Megnéztük Mátyás király lovasszobrát és szülőházát, Bocskai István szülőházát, a Szent Mihály-templomot és a Rédey-házat. Idegenvezetőnk érdekes történetei életre keltették a város múltját.
A következő állomás Torda volt. Megismerkedtünk a Tordai-hasadék legendájával, majd a sóbányászat történetével és a hajdani sóút jelentőségével. A tordai sóbányában tett látogatás mindenki számára maradandó élményt jelentett.
Délután Szovátára érkeztünk, ahol felkerestük a híres Medve-tavat, és megismertük annak különleges, rétegzett sótartalmú vizét. Beszélgettünk a só kialakulásáról, a tó gyógyhatásáról és természeti értékeiről. Megbeszéltük azt az egyszerű kísérletet is, amely során egy tojás sós vízben lebeg, míg édesvízben lesüllyed. Ennek segítségével szemléltettük, hogy a Medve-tó rendkívül magas sótartalma növeli a víz sűrűségét, ezért az emberi test könnyen fennmarad a víz felszínén. Ezt követően ellátogattunk a Sóhegyhez is, ahol testközelből figyelhettük meg a felszínre került sóképződményeket, és megismertük kialakulásukat, valamint jelentőségét és azt, hogy a természet milyen különleges formában tárja elénk ezt az értékes ásványi kincset.
Parajdon megtekintettük a sóbánya bejáratát, és beszélgettünk a közelmúltban történt természeti katasztrófáról. Áttekintettük, milyen fontos a természeti értékek védelme, a felelős környezetgazdálkodás és a fenntarthatóság. Megfogalmaztuk, hogy az ember és a természet csak akkor élhet harmonikus kapcsolatban, ha vigyázunk természeti kincseinkre, és felismerjük, hogy a környezeti változások milyen hatással lehetnek a helyi közösségek életére, a turizmusra és a gazdaságra.
Este elfoglaltuk szállásunkat a Becsali Panzióban, Székelyszentléleken. A finom vacsora és a wellnessrészleg kellemes kikapcsolódást nyújtott a hosszú nap után.
2. nap - Legendák, hit és székely hagyományok
Reggel a festői szépségű Szent Anna-tóhoz látogattunk. Gyalogtúrán vettünk részt a Mohos tőzeglápon, ahol megismertük a tó kialakulását, különleges élővilágát és a hozzá kapcsolódó mondákat.
Ezután Csíkszeredára - Csíksomlyóra utaztunk. A kegytemplomban csendesen imádkoztunk.
A Mádéfalvi veszedelem emlékhelyén tisztelegtünk az áldozatok emléke előtt, miközben felidéztük a történelmi eseményeket.
Este különleges élményben volt részünk: hagyományos kemencében sütöttünk kenyeret, amelynek illata és íze örök emlék marad.
3. nap - A magyar irodalom és a székely örökség nyomában
Délelőtt Segesvár középkori óvárosában sétáltunk. Megismertük Vlad Dracul házának történetét, felmásztunk a Diáklépcsőn, megtekintettük a templomot, és beszélgettünk a reformkor jelentőségéről.
Fehéregyházán megkoszorúztuk Petőfi Sándor emlékművét, majd közösen elénekeltünk egy népies Petőfi-dalt.
A helyi hagyomány szerint Petőfi Sándor a segesvári csata előestéjén egy vadkörtefa alatt pihent és írta utolsó versét, a „Szörnyű idő . . .” című költeményt. Az eredeti fa mára már nem él, de a helyét emlékhely jelöli, és a közelében egy utód- vagy emlékfát is gondoznak.
Szejkefürdőn Orbán Balázs sírjánál tisztelegtünk, miközben lenyomatokat készítettünk a híres székelykapuk mintáiról.
Farkaslakán Tamási Áron emlékhelyén koszorút helyeztünk el, és meghallgattunk egy részletet az Ábel Amerikában című műből.
Korondon betekintést kaptunk a népi fazekasság mesterségébe, majd sokan emléktárgyakat is vásároltak.
Az est ismét élményekkel telt: közösen sütöttünk kürtőskalácsot, majd egy izgalmas jeep túra során feljutottunk a Jézus Szíve-kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk.
4. nap - Természet, gazdálkodás és közösségi élmények
A napot a Zetelaki-víztározónál kezdtük.
Ezután a Gyergyóújfalui Tejbánya családi gazdaságban ismerkedtünk meg a hagyományos sajtkészítéssel. A gazdák őszinte beszélgetés során meséltek a természet és az ember harmonikus kapcsolatáról, valamint arról, hogy kitartó munka nélkül nincs valódi siker és boldogság. A sajtkóstoló mindenki kedvence volt.
A vendéglátónk szeretettel mutatta be családi gazdaságát, állatait és mindennapi munkáját. A tanulók testközelből ismerkedhettek meg a hagyományos állattartással, a tejtermelés és a sajtkészítés folyamatával, valamint azzal az életformával, amelyben az ember szoros kapcsolatban, a természettel harmóniában végzi mindennapi munkáját.
A gazda hangsúlyozta, hogy a gazdálkodás sok örömmel, ugyanakkor komoly felelősséggel és kemény munkával jár. Érdekes példaként említette, hogy egy tehénnek naponta annyi liter vízre van szüksége, ahány liter tejet ad. A gyerekek megtudhatták, hogy minden állatnak saját egyénisége van, a tehenek gondozása pedig nem csupán munkát, hanem odafigyelést, törődést és felelősséget is jelent. A gazdaságban tartott szép, egészséges állatok kiváló minőségű tejet adnak, amelyből értékes, ízletes sajtok készülnek.
A tanulók megismerkedhettek a sajtkészítés folyamatával is. Megtudtuk, hogy körülbelül 10 liter tejből 1 kilogramm sajt készül, a gazdaságban naponta több kilogramm sajtot állítanak elő. A tejet nem pasztőrözik, a sajtok nyers tejből készülnek, majd a pincében érlelődnek. Beszélt az érlelés folyamatáról, és azt is megtudtuk, hogy egyes sajtok 3–6 hónapig, különleges esetben akár 8 hónapig is érlelődnek. A helyben előállított termékeket a tanulók meg is kóstolhatták, így a sajtkészítés folyamatát nemcsak elméletben, hanem saját tapasztalatokon keresztül is megismerhették. A kiváló minőségű sajtok Magyarországra is eljutnak.
A gazdaság körbejárása során megtekintettük az állatokat, a sajtkészítéshez kapcsolódó helyszíneket, valamint a család saját kertjét és gyógynövényeit is. A látogatás során a tanulók megtapasztalhatták, hogy a természet adta lehetőségek tudatos felhasználása, a szorgalom és a kitartó munka értéket teremt.
A beszélgetés egyik fontos üzenete volt, hogy a valódi jólét és az eredményes élet mögött sokszor hosszú évek kitartó, becsületes munkája áll. Bányász József arról is beszélt a tanulóknak, hogy a hagyományos gazdálkodói életforma egyre inkább háttérbe szoruló életforma, pedig az a társadalom egyik fontos alapját jelentette: azokat az embereket, akik együtt éltek a természettel, ismerték annak törvényeit, és munkájukkal gondoskodtak saját közösségük szükségleteiről.
A beszélgetés során szóba kerültek a mai, gyorsan változó világ kihívásai is. A gazda felhívta a tanulók figyelmét arra, hogy az informatika, a média és a közösségi felületek által közvetített világ sok esetben torzíthatja a valóságról alkotott képünket. A könnyen megszerezhető hírnév, a láthatóság és az anyagi siker helyett a becsületes munka, a kitartás, a felelősségvállalás és az élet valódi értékeinek felismerése lehet tartós alapja az ember boldogulásának.
A gazda őszintén beszélt a gazdálkodás örömeiről és nehézségeiről egyaránt. Fontosnak tartotta, hogy a tanulók ne csak a kész terméket lássák, hanem megértsék az ahhoz vezető hosszú és fáradságos folyamatot is: a korai kelést, az állatok gondozását, a tej előállítását, a sajtkészítést és az érlelést. Így válhatott számukra láthatóvá, hogy a minőségi termék mögött mindig ott van az ember munkája, szakértelme és felelőssége.
A látogatás végén Bányász József reményét fejezte ki, hogy sikerült „elültetnie a bogarat” a gyerekek fülében, és néhányukban felébred az érdeklődés az állattartás, a gazdálkodói életforma és a természetközeli élet iránt.
A program egyszerre jelentett ismeretszerzést, közvetlen tapasztalatszerzést, pályaorientációt és értékközvetítést. A tanulók megtapasztalhatták, hogy a természet és az ember harmonikus együttélése, a becsületes munka, a kitartás és a felelősségvállalás olyan értékek, amelyek a modern, digitális világban is fontosak. A helyi termelővel való személyes találkozás és a gazdaság működésének megismerése különleges élményt jelentett, amely közelebb hozta a tanulókhoz a hagyományos gazdálkodás világát és a helyben előállított élelmiszerek valódi értékét.
Délután a lenyűgöző Békás-szorosban tettünk sétát, majd a Gyilkos-tónál meghallgattuk a tó keletkezésének legendáját és valódi történetét is.
Székelyudvarhelyen megtekintettük a történelmi belvárost, a szoborparkot, a református templomot és a kollégiumot.
Az utolsó esti program egy fergeteges táncház volt Székelyszentléleken, ahol mindenki önfeledten mulatott.
5. nap - Hazafelé Erdély kincsein át
Hazafelé is számos értékes látnivaló várt ránk. Körösfőn megcsodáltuk a református templom virágdíszes reneszánsz kazettás mennyezetét, és megismerkedtünk a Körös folyó eredetével.
Bánffyhunyadon felkerestük a református templomot, ahol közösen kalotaszegi népdalokat énekeltünk.
Marosvásárhelyen megtekintettük Erdély egyik legjelentősebb várát, majd Nagyváradon felkerestük a Holnaposok szoborcsoportját, meghallgattunk egy szavalatot, megcsodáltuk a Fekete Sas-palotát és a római katolikus székesegyházat.
Hazafelé Debrecenben egy közös vacsorával zártuk a kirándulást, majd az esti órákban élményekkel, új ismeretekkel és felejthetetlen emlékekkel gazdagodva érkeztünk haza Egyekre.
Összegzés
Az öt nap során nemcsak Erdély történelmi, természeti és kulturális értékeit ismertük meg, hanem közösségünk is még összetartóbbá vált. Rengeteget tanultunk, sokat nevettünk, új barátságok szövődtek, és olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyekre még hosszú évek múltán is örömmel emlékezünk. A Határtalanul! program valóban közelebb hozta hozzánk a külhoni magyarság értékeit és megerősítette bennünk az összetartozás érzését.

Hat-KP-1-2025/1-000277 # 2. | Szent János Katolikus Bölcsőde,